Újdonságaink

Látnivalók, nevezetességek a Béla Borászat közelében

Komplex élmények a napfény hazájából. Ismerje meg a vidéket, kukkantson be a pincékbe és kóstolja meg legszebb borainkat!

Császártöltési Vörös mocsár

Védetté nyilvánítás éve: 1990. Kiterjededése: 930 ha

A Béla Borászat mindössze 16 km-re található a Császrtöltési Vörös mocsár tájvédelmi körzettől. Ha egyik vagy másik úticél szerepel tervei között, feltétlenül érdemes meglátogatni a másikat is.

Császártöltési Vörös mocsár

A Duna-Tisza közi Hátság löszös nyugati peremvidéke, Császártöltés és Kecel között több mint 10 km hosszan meredek letöréssel 10-20 m-re magasodik a Duna-völgy fölé . Az ország egyik egykor állóvizekben leggazdagabb területe volt ez a vidék, a Kalocsai Sárköz.
Valamikor keresztül-kasul behálózták a fokok, erek, posványok, kisebb-nagyobb tavak, természetes úton lefűződött folyóágak. Az ármentesítések előtt évente kétszer-háromszor is elöntötte a területet a víz.
A lecsapolások után gyökeresen megváltozott a táj arculata. A valamikor vízjárta területek helyén ma szántóföldek vannak. Az ártéri gazdálkodást felváltotta az intenzív szántóföldi növénytermesztés.
Ennek az egykor gazdag vízi világnak egyik utolsó hírmondója a ma védett lápvonulat - az úgynevezett Őrjeg - középső része, a Vörös mocsár.

Folytatás >>>

 

Hajósi kaszálók és löszpartok

Védetté nyilvánítás éve:1990. Kiterjedése: 121 ha

Már a terület nevéből is sejteni lehet, hogy közel járunk a borairól híres Hajós településhez. Ezen a tájon a szőlőtermesztést - a törökök uralom alatt elnéptelenedett vidék benépesítésére - 1722 és 1770 között német nyelvterületről betelepített sváb családok honosították meg. Ekkor kezdték intenzív művelésbe fogni a Duna-Tisza közi Hátság és a Dunamenti-síkság határát markánsan jelző löszös tereplépcső felszínét. A hasznosítás nem csak a lankás felszínekre terjedt ki, hanem már az 1840-es években kiépített pincerendszereket találunk a meredek letörések oldalában is. Az első pincéket vályogból épült, oromfaluk deszkából vagy vesszőfonatból készült, a tető pedig nádból. Ma már a pincesor más képet mutat. Az új pincék téglából, cseréptetővel készültek.

Folytatás >>>

 

Hajós Pincefalu

A Hajós Pincefalu a világon is egyedülálló, különleges látnivaló, amit kötelező meglátogatni annak aki a környéken jár. Cserében egy páratlan élménnyel lesz gazdagabb aki végigsétál a több mint ezer pincéből álló falucska hangulatos utcáin és betér a pincék némelyikébe, hogy megkóstolja a környéken termett borokat. Hajós Magyarország déli részén, Kalocsától 20 km-re, a Béla Borászattól 27 km-re fekszik, mely az év bármely szakában kellemes kikapcsolódást nyújt az ide látogatóknak. Lakói 85%-ban svábok. A török uralom után Kalocsa érseke Gróf Csáki Imre Németországból több turnusban telepített ide családokat. Az ideérkezők kihasználták az "új haza" adta lehetőségeket.
A falutól kb. 3 km-re, a Duna menti löszhátra szőlőt telepítettek, az alatta húzódó löszpartba borospincéket vájtak. A pincék átlagosan 20-70 méter hosszúak, a hőmérsékletük évszaktól függetlenül 10-14 Celsius-fok, ezért kiváló borok érlelődnek bennük. Az Európában egyedülálló pincefalu 24 utcából és 1200 pincéből áll. Hangulatos utcáiban sétálva lehetőség van pincelátogatásra és a pincében érlelődő borok kóstolására.

Folytatás >>>


Béla Borászat és környéke nagyobb térképen való megjelenítése

Pin It
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)

BÉLA BORÁSZAT IMREHEGY

A borászatunk Imrehegyen található, a Duna Borrégió déli fekvésű kis falucskájában. Jellemzően fehér és rozé borokat készítünk. A boraink zöme birtokbor, így az Ezerjó, Kövidinka, Nektár, Cserszegi Fűszeres és Rajnai Rizling, valamint a vörösboraink közül a Kékfrankos, Pinot Noir, borkülönlegességekből a jégbor, Nektár késői szüret.
Jelenleg 70 ha az összes termőterület, amiben megtalálható az Ezerjó, Kövidinka, Generosa, Irsai Olivér, Sárfehér, Rajnai rizling, Tramini, Nektár, Cserszegi Fűszeres valamint a Pannon Frankos, Zweigelt , Kékfrankos, Cabernet Franc, Pinot noir vörös borszőlőfajták.
A szőlő művelésében a hagyományos kordon és egyes függöny mellett a fejműveléshez is visszatértünk, mivel hagyományosan elődeink is ezt használták és jó eredménnyel, biztonságosan tudtak termelni.
Egy kis elmélkedés.
A szőlő növény a borvidékeken és bárhol, ahol ültetvényben van, tájképi meghatározó, szemet gyönyörködtető látvány. Biztonságos termelés mellett helyben maradásra ösztönöz, megélhetést, boldogulást nyújt. Az egyik legjobb kultúrnövény a vidék megtartására a gyümölcstermelés és a kertészet mellett.

Kövessen minket!

Elérhetőségeink

e mail cím: belaboraszat@t-online.hu

Mobil (Béla Zoltán): +36 20-938 6161

Posta cím: Imrehegy H-6238 Szarkás u. 56.

Küldjön üzenetet!

Térkép